Az Abaffy Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat 2016 augusztusában kezdte el működését. Az Evangélikus Egyháznak akkor a megyében még nem volt diakóniai intézménye. Emiatt is tartotta fontosnak az intézményvezető a szeretetszolgálat beindítását, hogy az Evangélikus Egyház is képviseltesse magát ebben a régióban.
2016 decemberében 16 gondozottunk volt Arnóton. Az intézményben akkor főállású 4 órás munkarendben dolgozott az intézményvezető helyettes, 1 főállású gondozónő és 2 másodállású gondozó.
2017 évben kezdett el fejlődni intézményünk, februárban kezdtük el Sajóbábonyban szolgálatunkat. Az igényeknek megfelelően Miskolcon is elkezdtük tevékenységünket. Ahogy az ellátási igények nőttek, ennek megfelelően bővült a gondozói létszám is.
Jelenleg 15 fő szakképzett gondozónő áll rendelkezésünkre. Az ellátottak létszáma 120 fő, működési engedélyünk házi segítségnyújtás, személyi gondozás tekintetében 125 főre terjed ki.
Az intézmény 2016 augusztustól 2019 májusig Arnóton a Petőfi u. 96/A szám alatt látta el feladatát. 2019. májusában költöztünk át a jelenlegi Arnót, Alkotmány u. 11 szám alá, egy felújított épületbe, modern, kulturált, akadálymentes körülmények közé. Terveinkben szerepel az ingatlan felújításának befejezése és továbbfejlesztése. Figyelembe véve az egészséges életmódra nevelést, a kertben egy részt moder fitness eszközökkel szereltünk fel, amelyek az idősebb emberek igényeinek is megfelelnek. A falu lakosainak rendszerességgel torna és jóga foglalkozásokat tartunk korosztűálytól függetlenül.
Nagy hangsúlyt fektetünk a kollégákkal való közös együttlétre, csapatépítésre, hogy a kollégáknál ne alakuljon ki a kiégés szindróma. Fontosnak tartjuk az aktualitásnak megfelelő tréningeket, továbbképzéseket.
Igyekszünk a munkaerő piacon is aktívan részt venni azzal, hogy regisztrált munkanélkülieket alkalmazunk, segítve őket a munka világába való visszatéréshez.